Másnap a táltos négyszemközti megbeszélést kezdeményezett a törzs katonai vezetője, Mogul jurtájában. Beszámolt a főnökének az előző este történtekről, és nem mulasztotta el hangsúlyozni, hogy Herót állapota egyre jobban aggasztja. Mint kiderült, Mogult kicsit sem a másik törzsfő állapota érdekelte, sokkal inkább a szittyó mibenléte.

– Szóval azt mondod, Mákony, hogy kikísérleteztél egy varázslatos nedűt? – kérdezte mohó kíváncsisággal.

– Még csak az elején járok a kísérletezésnek – vallotta be a táltos. – A tegnap estét szántam volna arra, hogy tudományos megfigyeléseket végezzek, de sajnos amikor a legjobb tapasztalatokat gyűjthettem volna be, és róhattam volna rováspálcáimra, Herót a nagy danolászás közepette egyszerűen hanyatt dőlt, befordult és elaludott vala.

– Kellemetlen – ismerte el a törzsfő. – Kifejtenéd részletesen, hogy mik ennek a csudás főzetnek az ismérvei? Katonai jelentősége például van-e? Növeli a harci kedvet? Fokozza az összetartást? Képessé teszi a vitézeimet, hogy még a legostobább balfasz is felfogjon általa egy nem túl bonyolult taktikai manővert? Vagy miben áll a csudasága tulajdonképpen?

– El kell keserítselek, jó vezérem, idáig még nem hatolandott el vala tudományos megfigyelésem. Ott még nem tartok.

– Akkor végül is mi a faszomvégét figyeltél meg Herót jurtájában? – kezdett kijönni a béketűrésből Mogul, mert ez az ereje teljében lévő törzsi csúcsmenedzser – öreg kollégájával ellentétben – kicsit sem szerette a fölösleges szócséplést.

– Majdnem jó helyen tapogatózol, derék vezérem – mutatott rá Mákony. – Herót törzsfő ugyanis pontosan arról tájékoztatott, hogy nemes szervének vége folyton lekonyul, így viszont lehetetlen küldetésnek tűnik fiúgyermeket nemzenie, pedig egyre jobban aggasztja, hogy örökös nélkül lesz kénytelen fölmászni majdan az égig érő fa tetejébe.

– Hogy tessééék?

– Így, ahogy mondom.

– Na de hát Rigolya már nincs is abban a korban! Aki neki gyereket csinál, az tényleg csak egy varázsló lehet!

– Pont ezért is fájlalom, hogy Herót még azelőtt nyúlt el meredten a medvebőrön, hogy alaposan kikérdezhettem volna baszandós terveiről.

Ekkor némi csönd állt be a vezéri jurtában, a diskurzus szereplői egy darabig viaskodtak saját gondolataikkal. Aztán Mogul szólalt meg, óvatos firtatólagossággal:

– Most éppen van-e nálad abból a varázslatos nedűből?

– Mindig van – vette elő a csobolyót Mákony.

– Mi lenne, ha most mi ketten végeznénk el egy kísérletet? – gondolkodott hangosan Mogul. – Elvégre a suttyók vezére vagyok, nekem itt mindenről tudni kell!

– Nem volna okos dolog, jó vezérem – intette óvatosságra a táltos. – Törzsünk igazi vezetőjeként téged nem tehetünk ki ilyen próbatételnek. Mi lészen velünk, ha balul üt ki a dolog? Itt fogunk állni az ismeretlen újhaza közepén, és csak egy agg törzsfőre számíthatunk, kinek jelenlegi legnagyobb gondja a lankadt pöszörője.

Mogul is idióta szónak értékelte a pöszörőt, de az egyéb felvetésekben egyetértett Mákonnyal. Megparancsolta hát az egyik szolgájának, hogy húzzon ki a téli éjszakába, és az első vitézt, akit meglát, azonnal hozassa a vezéri jurtába. A táltos javaslatára azt is hozzátette, hogy üzenjenek Zöngicsének, a regösnek is, mert sosem lehet tudni, hogy a kísérlet egy bizonyos pontján szükségessé válik-e egy dalnok beüzemelése.

Aki hamarosan megjelent a vezéri jurtában, az nem volt más, mint Pocskond. Ezt a deli magyar vitézt kiváló fizikummal áldotta meg a Világügyelő Férfiú, bátor és rettenthetetlen harcosnak bizonyult immár számtalan bevetésen, de az tény, hogy kritikai vénájával sem spórolt a Teremtő. Ha valamit le lehetett fikázni, hát Pocskond volt az első, aki azt a valamit orbitálisan le is fikázta.

– Hívattál, jó vezérem – jelentkezett Mogul színe előtt, majd igencsak meglepődött rajta, hogy egyelőre semmi más dolga nem lesz, mint nyakalni egy bizonyos varázsfőzetből, amelyet a táltos kotyvasztott össze.

Az első korty igen keményre sikeredett. Pocskond nehezen viselte a megpróbáltatást.

– Ajajaj, drága magyari testvéreim! – harákolta a jeles vitéz. – Szemem kiugrandik, torkom kaparandik! Posványosan hitvány eme lőre, pfeh!

A második kortynál Pocskond már irodalmi ihletést is magában hordozott, sőt! Ki is engedte.

– Szó bennszakad, hang fennakad, lehelet megszegik! Ilyen szutyvadék még sosem volt a számban!

A harmadik kortynál a nemes vitéznél ledőlt minden erkölcsi gát.

– Há mi a faszom ez? A kumisznál is durvább létyó eme folyadék! Ki találandotta ezt fel?

A negyedik kortynál már nem lehetett tudni, hogy Pocskondból még ő maga beszél, avagy esetleg valamiféle démon.

– Hogy a Világügyelő Férfiú baszandaná meg, amék ilyet főzet! Rothadjon ki a bele! Hát ez pusztító!

Utána viszont érdekes módon megbékélt a sorsával, és az időközben megérkező dalnoknak beintve, nagyon harsányan és elhivatottan énekelni kezdett:

Felkelt a napunk
Mogul a mi urunk
Árad a kegyelem fénye ránk
Hálás a szívünk
Zengjen az örömünk
Új Magyarország
Édes hazánk!

Mákony és Mogul elégedett pillantásokat vetettek egymásra, nyugtázva, hogy a kísérlet első fázisa a vártnál is jobban sikerült.

(folytatása következik)